A történethez az is hozzá tartozik, hogy már várandóssága óta noszogatom, hogy írja meg, mert nagyon érdekes a története... S látom meghallgatásra találtam (pedig az utóbbi időben már szólni sem mertem! :-) tehát KÖSZÖNÖM és a tanácsokat is és jó babázást kívánok!

 

A leglustább Avivázó története

 

A történetem abszolút sikertörténet, annak ellenére, hogy a cím igaz. Én igenis a leglustább Avivás vagyok, mivel jóformán alig tornáztam a tanfolyam elvégzését követően, de az egyik legelszántabb diétázó. ☺

 

2014. januárjában végeztem el az Aviva tornát Könyves Ildinél, akkor már több hónapja nem menstruáltam, jelentős túlsúly volt rajtam, annak ellenére, hogy nem zabáltam és tornázni is jártam. Úgy gondoltuk, ha lesz természetes úton, akkor lesz, ha nem akkor, ezt is el tudjuk fogadni, mivel már van egy csodás kislányunk. Szerettem volna fogyni és rendezni a menstruációs problémáimat, ha pedig Isten, a sor vagy a feljebbvaló is úgy akarja, akkor még egy kisbabát.

Többek között Ildi javaslatára az Aviva tanfolyam elvégzése után egy héttel, elkezdtem a teljes glutén és cukormentes értrendet. Az első három hét iszonyatosan nehéz volt! Nem kertelek, hogy könnyen ment, mert ez nem igaz!  Remegett a kezem, folyton cukrot kívántam. A Xilit sokat segített, hogy csillapítsam ezt az elementáris vágyat. Eltelt a három hét, túl voltam a fizikai elvonási tüneteken. A diétát nem szegtem meg egyáltalán, egyetlen pillanatra sem a következő négy hónapban. Nem ettem semmit amiben glutén van, cukor, nem ettem rizst és krumplit sem. A kilók is szépen csökkentek, összesen a fél éve alatt 10 kilót fogytam, de ami ennél is jobb volt, már az első hónapban menstruáltam. Majd azt követően minden hónapban, 30 napra pontosan, ami rám sosem volt jellemző. A következő hónapokban örültem a fogyásnak és tartottam a diétát, ha néha eszembe jutott megcsináltam a tornát.

A diéta hatodik hónapjában nem jött meg. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy a nyári csábítások eredménye ez, ugyanis volt, hogy megszegtem a diétát és fagyit ettem.  Egyre nehezebben tartottam a diétát, majd egyáltalán nem bírtam tartani, pedig addigra már semmilyen nehézséget nem jelentett. Ekkor gondolkodtam el, hogy valami más lehet a háttérben. Nem a háttérben, hanem a pocakban volt valaki más! ☺

2015. márciusában megszületett egészségesen gyönyörű, vidám és kiegyensúlyozott kis kislányunk.  Ezért nagy örömmel és lelkesen ajánlom az Avivát, a diétát és Ildi segítő, támogatást.

Köszönöm!!!!



Összeírtam néhány tanácsot azokak, akik babát szeretnének, de nem jön. A fizikai dolgok, mint a torna, a diéta szerintem legalább ilyen fontosak a lelki változások is, hogy „megágyazzunk”  egy kisbaba érkezésének.

  • Vátoztass! Változtass bármin, ami tényleg nagy dolog számodra, ami komoly áldozatvállalás, feladat! A baba teljesen megváltoztatja majd az életet. Ezért inkább előre változtasd meg te! Csinálj helyet neki az életedben.

  • Gondolkozz el, válaszolj őszintén magadnak, hogy vajon miért nem született még meg a babád? Biztos alapokon áll a kapcsolatod? Hogy érzed magad, mint NŐ? El tudod fogadni magad, a tested változásait? Hogy állsz a fájdalomhoz? Milyen a viszonyod az anyukáddal, a mamáddal? Milyen lesz az életed, ha megszületik a várva várt picike? – Ha megválaszoltad a kérdéseket és találtál problémákat, akkor kanyarodj vissza a változtass ponthoz. ☺

  • Ha már szültél milyen volt az előző szülésélményed? Úgy alakultak a dolgok, ahogy eltervezted? – készíts számvetést a korábbi szülésedről.

  • Ne görcsölj rá a témára! Tudom, hogy ezt állati könnyű mondani, de amikor valaki számolja a napokat, esetleg hőmérőzik, vagy több éve vágyakozik gyermekre, akkor nem könnyű betartani.  Keress olyan programokat, elfoglaltságokat, amik maximálisan feltöltenek. pl: sport, alkotás, kézműveskedés, zene.

  • Gondolkozz az örökbefogadásról! Beszélj partneredről a témában. Mit gondolsz róla? El tudnád fogadni, hogy más szüli meg számodra a majdani gyermeked? Keress meg olyanokat, akik örökbe fogadtak már gyereket.

24 november 2015

 

KAPCSOLAT

bővebb információért hívj! 06-30/3852881


írj emailt

Facebook Fan Page       Wikipedia

Aviva Módszer Zala ADÓSZÁM 66765820140
credits