Szia Ildi!

 

A történetünk 2009-ben kezdődött. Októberben 30 hetes terhes voltam amikor méhen belül meghalt a babánk. Császármetszést kellett végezni, mert az értékeim rosszak lettek egy nap után. 2011-ben méhes kívüli terhes lettem, amikor egyik petevezetékemet eltávolították, majd 3 hónap múlva ismét hasi műtét következett, mert vastagbél polipom volt (ez már a második hasi műtét, tehát elég sok minden „összekeveredhetett” bennem). 2012-ben (orvosom tanácsára) lombik programba „neveztünk”, ahol sikeres beültetés után 2013. július 1-én, császármetszéssel megszületett kislányunk (ez már a harmadik hasi műtét volt). 2015. február 8-án voltam először avivázni Zalaegerszegen Könyves Ildinél, majd otthon is tornáztam, és egyszer elmentem egy begyakorló órára is. Ami még fontos volt, hogy a „Jónás naptár” szerint figyeltem, hogy mikor leszek fogamzó képes. Az utolsó menzeszem márciusban jött meg, most 16 hete terhes vagyok. (2015. június 10-én!)

 

Összefoglalva: 3 hasi műtét, és egy petevezetékkel sikerült teherbe esnem spontán módon

 

Nagyon köszönöm a biztatást Ildinek.

 

Üdvözlettel

Csilla

 

Én köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a nem mindennapi sikertörténetet!

30 január 2012

 

KAPCSOLAT

bővebb információért hívj! 06-30/3852881


írj emailt

Facebook Fan Page       Wikipedia

Aviva Módszer Zala ADÓSZÁM 66765820140
credits