Szia Ildi!
Valamikor tavasszal voltunk Nálad avivázni a barátnőmmel, és szeretném elmondani a jó hírt, hogy mindketten babát várunk! A barátnőm kb 15 hetes, én 10, és remélem továbbra is minden rendben lesz a várandósság során. Szeretném megköszönni a segítségedet, én nagyon szívesen végeztem a gyakorlatokat itthon is. Kicsit bővebben az előzményekről: Azért jelentkeztem az Aviva zalaegerszegi tanfolyamra, mert az 1. gyermekem születése után spirált tetettem fel, ami 2x begyulladt. Második gyulladásnál levették, kaptam antibiotikumot, de sok helyen olvastam, h egy ilyen gyulladás könnyen petevezeték
elzáródást okozhat
És tulajdonképpen ekkor kezdtem el többet olvasgatni az aviváról, mert ez a módszer segít a petevezeték elzáródáson. 
Szóval tulajdonképpen megelőzésként mentem el avivázni, mert akkor már tudtam, hogy majd szeretnék még egy babát
Gondoltam, h az aviva mindenképpen jót tesz majd, akár lett maradandó következménye a gyulladásoknak, akár nem
Ártani biztos nem fog 
Nagyon jól éreztem magam a tornán, és itthon is szívesen végeztem a gyakorlatokat
Bár zene nélkül nekem jobb volt, jobban tudtam figyelni magamra. Illetve pár begyakorló órára is sikerült eljutnom.
Végülis nem derült ki, hogy lett- e valami bajom a spiráltól Mert a baba ismét első "hívásra" itt termett.



 

12 december 2017

 

KAPCSOLAT

bővebb információért hívj! 06-30/3852881


írj emailt

Facebook Fan Page       Wikipedia

Aviva Módszer Zala ADÓSZÁM 66765820140
credits